SAJÁT TERVEINK ELŐTT AZ ÖNÉT HELYEZTÜK ELŐTÉRBE

Seat Altea

 

Az élet minden, csak nem előre kiszámítható.

Talán most még kevésbé, mint korábban bármikor. Ha valaki történetesen éppen autótervezéssel foglalkozik, vajon miként tud megbirkózni ezzel?

Ha Ön tagja lenne annak a SEAT csapatnak, amely az új Altea koncepciójának kidolgozását kapta feladatául, akár egyetlen szóval is válaszolni tudna: sokoldalúság. Másként mondva, mielőtt a saját terveinken gondolkodtunk volna, először az Ön terveire gondoltunk.

Interpretálja saját elképzelései szerint.

 

 

Különlegességek

EGY LÉPÉSSEL ELŐRÉBB
Teljesen mindegy, miért van szüksége kicsivel több helyre, jó tudni, hogy az új Alteában bőséges a helykínálat. Az új Altea kategóriájában az egyik legnagyobb utastérrel büszkélkedhet, aminek köszönhetően - a tökéletes útfekvését is figyelembe véve - nem csupán egy, hanem inkább két lépéssel is megelőzi versenytársait. Említettük már, hogy kategóriájának legkorszerűbb biztonsági berendezéseivel rendelkezik, és a legnagyobb komfortot világszínvonalú technikával egyesíti?

Haladjon együtt Ön is velünk.

DESIGN
Seat Altea

Az új Altea változásai jól láthatóak.

Nem csak a lökhárító és a hűtőrács kapott új formát, hanem az új külső visszapillantó tükrök, a szélesebb hátsó szélvédő és az új hátsó lámpák is igazi látványossággá váltak.

A belső tér is teljesen új fényben pompázik! Győződjön meg erről saját maga is, üljön be az új Alteába!

 

STABILITÁS
Mostanra teljesen világossá vált, hogy az Altea az alkalmazkodóképesség szinonimája. És ez a menettulajdonságaira is érvényes. Az útfekvés tekintetében osztályelső Altea referenciáiról a többlengőkaros hátsó felfüggesztés és a differenciálzár gondoskodik. Ez utóbbi az Elektronikus Menetstabilizáló Rendszerhez (ESP) kapcsolódik. Ha valamelyik kerék esetleg kipörögne, az ESP kompenzál és megakadályozza a kipörgést, jelentősen javítva ezzel a kerék tapadását. Az eredményt a nagyobb agilitás, biztonság és komfort jelenti, főleg a kanyarokban.


TELJESÍTMÉNY

Mit érne a manőverező képesség teljesítmény nélkül? Ebből a szempontból az új Altea minden szükségessel rendelkezik. Az amúgy is sportos lendületét sikerült még egy kicsit tovább fokozni, többek között az innovatív 7 fokozatú DSG sebességváltónak köszönhetően
(a 160 LE-s 1.8 TSI motorral együtt rendelhető), amely a kormányba integrált kapcsológombok segítségével a másodperc tört része alatt teszi lehetővé a sebességfokozatok váltását. Ám ez még nem minden. Az új Alteával a közös nyomócsöves (Common-Rail) dízeltechnológia kiaknázása is lehetővé válik. Ez a technológia sokkal egyenletesebb működést biztosít, ugyanakkor javítja a teljesítményt és a hatékonyságot. Már most garantáljuk, hogy lelkesítően fog Önre hatni.


TECHNIKA

Seat Altea

 

Engedje, hogy elkápráztassa az Altea komfortja.

Például az új, multifunkciós kormány, mely segítségével egészen egyszerűen lebonyolíthatja összes telefonhívását (a Bluetooth autós készlet extra felszereltséget jelent).

Vagy a fehér fénnyel rendelkező új műszerfal világítás.

Vagy az új rádiós navigációs rendszer (extra felszereltség), színes kijelzővel és érintőképernyővel, illetve SD kártyaolvasóval.

Természetesen ezek mindegyike iPod, MP3 és USB kompatibilis. Így szabadon eldöntheti, hogy miként hallgatja majd kedvenc zenéjét.


 

 

KOMFORT
Amikor az Altea tervein dolgoztunk, megpróbáltuk lépésről lépésre előre kiszámítani az Ön igényeit. Amikor például este sötétedni kezd, Önnek nem kell többé a lámpa bekapcsolásával bajlódnia, mert azt teljesen önállóan elvégzi az extraként rendelhető "Lights-On" automatika. Amikor az első esőcseppek elérik a szélvédőt, az ablaktörlők már tudják, ideje munkába állniuk. A parkolásnál az extraként rendelhető parkolóradar hangjelzésekkel segít a navigálásban. Ha az autóban rádiós navigációs rendszer is található, akkor extraként optikai parkolássegítő rendszer is rendelhető, amely lehetővé teszi, hogy a multifunkciós kijelzőn figyelemmel kövesse a parkolást.


BIZTONSÁG
Az adaptív fényszóró rendszernek (AFS) köszönhetően a Bi-Xenon fényszórók követik a kormánykerék mozgását, és oda világítanak, ahol arra Önnek a legnagyobb szüksége van.
A kanyarfény funkcióval rendelkező ködfényszórók is hasonló célt szolgálnak. A kanyarfény méginkább bevilágítja azt a területet, amerre Ön kanyarodni kíván. Ezen felül láthatóbbá teszi Önt a többi közeledő számára is.

Természetesen az új Alteánál a Style változattól a szériafelszereltség részét képezi az Elektronikus Menetstabilizáló Rendszer (ESP), illetve a kipörgésgátló rendszer (TCS). További intelligens részletet jelent a vakítás elleni funkcióval rendelkező visszapillantó tükör (a Technikai csomag részeként, extra felszereltségként rendelhető), amely megakadályozza, hogy hátulról egy fényszóró elvakítsa Önt. Az autóban ülő utasok biztonsága tekintetében az Altea a maximális öt csillagot kapta az Euro NCAP teszteken. Szériafelszereltséget jelent az Isofix rendszer, amely a gyermeküléseket közvetlenül a karosszériához rögzíti. Az Isofix gyermekülés rögzítésnek köszönhetően az autó további négy csillagot kapott az autóban utazó gyermekek biztonságának vizsgálatakor. Ugyancsak a szériafelszereltség részét képezi a 6 légzsák (első légzsákok, oldal- és fejlégzsákok). A hátul ülő utasok számára további védelmet nyújtanak az extraként rendelhető oldallégzsákok. Végül, de nem utolsósorban, a törésteszteken is bizonyító keresztmerevítőkben, az utasfülke biztonsági gyűrűiben és a megerősített ajtóoszlopokban is nyugodtan megbízhat.

Szériafelszereltségek

 

Seat Altea
  • Ablaktörlõ- mosóberendezés
  • Abroncs 195/65 R15
  • ABS + TCS
  • Belsõ visszapillantó tükör (billenthetõ)
  • Biztonsági öv bekötésére figy. jelzés
  • Csomagtérvilágítás
  • Egyszólamú kürt
  • El. állítható és fûthetõ külsõ tükrök
  • Elektromos ablakemelõk elöl
  • Elektronikus indításblokkoló (EWS)
  • Fehér oldalsó irányjelzõk
  • Fejtámlák elöl
  • Fejtámlák elöl, aktív biztonsági
  • Fejtámlák hátul (3 db)
  • Fényezett külsõ tükörházak és kilincsek
  • Fényezett lökhárítók
  • Fényszóró magasságállítás
  • Fordulatszámmérõ
  • Függönylégzsák
  • Galvanizált karosszéria
  • Gyújtáskulcs 3-gombos távirányítóval
  • Halogén ikerfényszóró
  • Hárompontos automata bizt. övek elöl
  • Hárompontos automata bizt. övek hátul
  • Hátsó ablaktörlõ- és mosó rendszer
  • Hátsó ködzárófény
  • Helytakarékos acél pótkerék
  • Hûtött tárcsafék elöl, tárcsafék hátul
  • ISOFIX gyermekülés rögzítõ rendszer
  • Keréktárcsa acél 6J x 15
  • Késleltetett kikapcs. belsõ világítás
  • Klímaberendezés félautomata "Climatic"
  • Komfortülések
  • Kormány komfort
  • Külsõ hõmérséklet kijelzõ
  • Magasság/tengelyirányú kormányállítás
  • Magasságállítható vezetõülés
  • Multifunkciós kijelzõ
  • Nemdohányzó verzió
  • Oldallégzsák elöl
  • Olvasólámpa elöl
  • Osztott, dönthetõ hátsó üléstámlák
  • Piperetükör a napellenzõkben
  • Pohártartó a középkonzolon
  • Pohártartó hátul
  • Por- és pollenszûrõ
  • Rádió CD-lejátszó + MP3, 6 hangszóróval
  • Rádiótávirányítású központi zár
  • Szervokormány elektromechanikus
  • Színezett üvegek
  • Szivargyújtó csatlakozó, 12V
  • Szövet üléshuzat
  • Tárolórekesz a vezetõülés alatt
  • Teljes dísztárcsa "SAONA"
  • Tetõantenna
  • Vezetõ- és utasoldali légzsák elöl
  • Zárható tanksapka
  • Zseb a jobb elsõ ülés háttámláján

 

 

Seat Altea
  • Ablaktörlõ- mosóberendezés
  • Abroncs 205/55 R16
  • ABS + TCS
  • Állítható gerinctámasz az elsõ ülésekhez
  • Belsõ visszapillantó tükör (billenthetõ)
  • Biztonsági öv bekötésére figy. jelzés
  • Bõr váltógomb és váltókarborítás
  • Csomagtérvilágítás
  • El. áll., fűthetõ és behajtható tükrök
  • Elektromos ablakemelõk elöl
  • Elektronikus indításblokkoló (EWS)
  • Fehér oldalsó irányjelzõk
  • Fejtámlák elöl
  • Fejtámlák elöl, aktív biztonsági
  • Fejtámlák hátul (3 db)
  • Fényezett külsõ tükörházak és kilincsek
  • Fényezett lökhárítók
  • Fényszóró magasságállítás
  • Fordulatszámmérõ
  • Függönylégzsák
  • Galvanizált karosszéria
  • Gyújtáskulcs 3-gombos távirányítóval
  • Halogén ikerfényszóró
  • Hárompontos automata bizt. övek elöl
  • Hárompontos automata bizt. övek hátul
  • Hátsó ablaktörlõ- és mosó rendszer
  • Hátsó ködzárófény
  • Helytakarékos acél pótkerék
  • Hűtött tárcsafék elöl, tárcsafék hátul
  • ISOFIX gyermekülés rögzítõ rendszer
  • Keréktárcsa könnyűfém 6,5J x 16 "ENEA"
  • Késlelt. kikapcs. kettõs belsõ világítás
  • Kétszólamú kürt
  • Klímaberendezés elektronikus Climatronic
  • Kombinált USB port/Aux-in csatlakozó
  • Komfortülések
  • Ködfényszóró elöl + kanyarfény funkció
  • Külsõ hõmérséklet kijelzõ
  • Magasság/tengelyirányú kormányállítás
  • Magasságállítható elsõ ülések
  • Megvil. piperetükör a napellenzõkben
  • Multifunkciós bõrkormány
  • Multifunkciós kijelzõ (boardcomputer)
  • Nemdohányzó verzió
  • Oldallégzsák elöl
  • Olvasólámpa elöl
  • Osztott, dönthetõ hátsó üléstámlák
  • Pohártartó a középkonzolon
  • Pohártartó hátul
  • Por- és pollenszűrõ
  • Rádió CD-lejátszó + MP3, 6 hangszóróval
  • Rádiótávirányítású központi zár
  • Sebességszabályzó (tempomat)
  • Szervokormány elektromechanikus
  • Színezett üvegek
  • Szivargyújtó csatlakozó, 12V
  • Szövet üléshuzat
  • Tárolórekesz a vezetõülés alatt
  • Tetõantenna
  • Vezetõ- és utasoldali légzsák elöl
  • Zárható tanksapka
  • Zseb a jobb elsõ ülés háttámláján

 

 

Seat Altea
  • Ablaktörlõ- mosóberendezés
  • Abroncs 195/65 R15
  • ABS + TCS
  • Belsõ visszapillantó tükör (billenthetõ)
  • Biztonsági öv bekötésére figy. jelzés
  • Csomagtérvilágítás
  • Egyszólamú kürt
  • Elektromos ablakemelõk elöl
  • Elektromosan állítható külsõ tükrök
  • Elektronikus indításblokkoló (EWS)
  • Fehér oldalsó irányjelzõk
  • Fejtámlák elöl
  • Fejtámlák elöl, aktív biztonsági
  • Fejtámlák hátul (3 db)
  • Fekete tükörházak és kilincsek
  • Fényezett lökhárítók
  • Fényszóró magasságállítás
  • Fordulatszámmérõ
  • Függönylégzsák
  • Galvanizált karosszéria
  • Gyújtáskulcs 3-gombos távirányítóval
  • Halogén ikerfényszóró
  • Hárompontos automata bizt. övek elöl
  • Hárompontos automata bizt. övek hátul
  • Hátsó ablaktörlõ- és mosó rendszer
  • Hátsó ködzárófény
  • Helytakarékos acél pótkerék
  • Hűtött tárcsafék elöl, tárcsafék hátul
  • ISOFIX gyermekülés rögzítõ rendszer
  • Keréktárcsa acél 6J x 15
  • Késleltetett kikapcs. belsõ világítás
  • Komfortülések
  • Kormány komfort
  • Külsõ hõmérséklet kijelzõ
  • Magasság/tengelyirányú kormányállítás
  • Nemdohányzó verzió
  • Oldallégzsák elöl
  • Olvasólámpa elöl
  • Osztott, dönthetõ hátsó üléstámlák
  • Piperetükör a napellenzõkben
  • Pohártartó a középkonzolon
  • Rádiótávirányítású központi zár
  • Szervokormány elektromechanikus
  • Színezett üvegek
  • Szivargyújtó csatlakozó, 12V
  • Szövet üléshuzat
  • Teljes dísztárcsa "SAONA"
  • Tetõantenna
  • Vezetõ- és utasoldali légzsák elöl
  • Zárható tanksapka
  • Zseb a jobb elsõ ülés háttámláján

 

Választék

IGAZI ÖRÖM, HA VALAKI SZÁMÁRA MINDEN VÁLASZTÁSI LEHETŐSÉG ADOTT

Az új Altea a fényezések és a kiváló minőségű kárpitok széles választékát kínálja. Kattintson rá az alábbi linkek valamelyikére, hogy megtalálhassa az Ön számára tökéletes kombinációt.

Igazi öröm, ha sikerül jól választani.

SZÁMÍT A KÜLSŐ

Nagyszerű teljesítmény, teljes komfort, kiváló alkalmazkodóképesség, pompás színek. Őszintén mondjuk, hogy az új Altea fényezése legalább annyira fontos, mint az összes többi részlet.

 Fényezés, mely több egy egyszerű színnél.

OTTHON, ÉDES OTTHON

Az, hogy az új Altea belső tere a praktikus funkciók szempontjából megfelel a legmagasabb szintű minőségi követelményeknek, nem jelenti azt, hogy a komfortot illetően takarékoskodtunk volna. És viszont. A kiváló minőségű és tökéletes kidolgozású kárpitok választéka arra invitálja Önt, hogy lazítson, dőljön hátra, és élvezze a vezetést.

 Komfortra született.

A MÉRET A LÉNYEG

Néhány szó a méretről: Az új Altea a kategóriája egyik legnagyobb méretű belső terét kínálja, attól függően, hogy Ön miként rendezi el az üléseket. Az eltolható hátsó üléstámlának (extraként rendelhető) köszönhetően, a csomagtér mérete 409 literről 510 literre növelhető. Ez elegendő helyet biztosít szinte minden számára, amit Ön magával kíván vinni.

 Az egyedüli határt az Ön képzelőereje jelenti.